2016. március 30., szerda

Az ebédlő képei újratöltve

Emlékszik mg valaki, amikor még így nézett ki az ebédlőm? Mert szerencsére már én sem nagyon :D



A következő stádiumban kicseréltem az asztalt, és feltettem a falra a fekete-arany képeket, lett szőnyeg és ekkor már nagyon boldog voltam, hogy alakul a dolog. Még tudtam, hogy a nagy arany blondel keretet fel kell rakni a a falra, de úgy gondoltam, hogy előtte mindenképp restaurálnom kell. A másik dolog, ami nem tetszett nekem, az a saját lustaságomból fakadt: a képek felrakásánál kispóroltam azt a szakaszt, mikor méretarányos újságpapírból kirakom a falon a képek kompozícióját. Így az egész túl alacsonyra került, de mivel már felszögeltem őket, úgy éreztem, ennek módosítása ráér, mivel voltak fontosabb feladatok is.



Aztán valamikor ősz végén csináltam két szuperegyszerű és szuperolcsó képtartó polcot néhány fenyő lécből, és a korábbi képeket tettem rájuk. Aztán pár hete feltettem a blondel keretet is, mert rájöttem, hogy egy ideig nem lesz türelmem megcsinálni ezt a restaurálást, mert nagyon lassú, aprólékos munka, ami pontosságot és türelmet igényel, illetve sok időt. Így csak az üveget fújtam be "tükörfényű" sprayfestékkel, ami természetesen nem olyan mit a tükör, de fényt, és némileg formákat is visszatükröz, és legalább olcsó volt.



Szerintem már így is SOKKAL jobb volt az összhatás, de tavasz lévén muszáj volt valamit változtatnom. Így lecseréltem a képeket!
Kettőt én csináltam, kettőt nyomtattam, kettő eredetileg is a keretben volt, egy kép egy régi naptárlap, egy pedig egy újság hátlapja. A kereteket többségében lomtalanításokon szereztem, és csak üveget kellett beléjük vágatnom. Üvegeket pedig szintén szereztem lomtalanításon, szóval az egész történetet 2000 Ft alatt megúsztam nyomtatással együtt. Némelyik kép mögé világosszürke kartonból hátteret tettem, ez szintén volt másik projektből, eredetileg pedig a pantonban vettem.
Szeretem a végeredményt, kicsit feldobta a sarkot :)
Nektek hogy tetszik?











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szólj hozzá!