Bár a mosdószekrény már egy ideje elkészült, de nem akartam bemutatni addig, amíg a barátnőm le nem fotózza úgy, hogy jól is nézzen ki.
De most végre erre is sor került, tehát a munkafolyamat leírásával együtt mutatom be a kis drágát.
2014. március 23., vasárnap
2014. március 13., csütörtök
Loft előtanulmány II.
Elhoztam a második részét is a lofttokról szóló előtanulmányomnak. Ebben a második részben inkább a képek dominálnak, de ez természetes, mivel egy kép sokkal többet elmond, mintha csak írnék. Jó szórakozást!
A loftok belső építészeti jellemzői
Mivel az első loft-lakók üzemi épületekbe költöztek
be, és ma ezek az objektumok szolgálnak lakóhelyként, ezért a loftok belsőépítészeti
jellemzőiről csak eredeti funkciójukat bemutatva lehet beszélni.
Az ipari épületek térszervezése a nagyüzemi termelés
követelményeihez igazodott. A tágas, összefüggő csarnokokban gépsorok álltak,
és rengeteg munkás dolgozott. Mivel a gépek óriásiak voltak, ezért a hat
méteres belmagasság sem volt ritka. A sokszor vakolatlan téglafalakat a
padlótól mennyezetig érő ablakok tagolták, melyek a munkához szükséges fényt
biztosították a dolgozóknak. Mivel az esztétika nem volt fontos szempont az
üzemek belső kialakítása során, ezért a gépészeti elemeket (csöveket,
vezetékeket) nem a falakban futtatták, és nem takarták el álmennyezettel, hanem
a falakon kívül vezették. Az üzemcsarnokok óriási egybefüggő tereit csak a
statikai funkciót betöltő oszlopok és támpillérek szabdalták.
Ablakok:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Blogarchívum
-
►
2015
(27)
- ► szeptember (3)
-
▼
2014
(21)
- ► szeptember (1)