Újjászületik a fotel - első rész

Mikor múlt évben előkerült egy raktárból ez a gyönyörűség, még azt hittem, hogy nem lesz nagyobb munkára szükség. Nagyon felületes vizsgálat után - ami inkább abban merült ki, hogy csodáltam, hogy mennyire szép - azt gondoltam, hogy csak a régi kárpitot kell lefejteni, és feltenni az újat. Aztán felhozták a két fotelt Budapestre, és megnéztem őket világosban, alaposabban is. Kiderült, hogy nagyon nagyot tévedtem.

A káoszból előbukkannak a szépségek - háttérben az ebédlőszékeim

A hevederekről, amik a rugózatot tartják, kiderült, hogy annyira el vannak öregedve, hogy már szakadnak. A keret fáját jobban megnézve pedig láttam, hogy több helyen szúlyukakkal van tele. Szóval arra jutottam, hogy teljesen szét kell szedni a fotelt, a keretet felújítani, és aztán felépíteni újból az egész kárpitosszerkezetet. Mivel láttam, hogy ez elképesztően nagy munka, a fotelek felkerültek a padlásra, a többi várakozó bútorral együtt. Tudtam, hogy még sokáig nem fog sor kerülni rá, mert még túl sok mindent kell a költözéssel kapcsolatban intézni, és ez nem annyira fontos, hogy ne lehessen nélküle élni. Végül akkor kezdtem el a munkát, mikor az év végi őrületnek vége lett, és végre volt időm.
Így a padláson kezdtem szétbontani a fotelt. Úgy gondoltam, először egyet csinálok meg, aztán ha nem rontom el, majd a másikra is sor kerül. Először a (felső) kárpitot szedtem le. Ekkor derült ki, hogy ezt a fotelt egyszer már átkárpitozták, méghozzá úgy, hogy a korábbi kárpitot nem bontották le. Az eredeti kárpit szerintem gyönyörű lehetett, eredetileg bordó volt, de a nap annyira kiszívta, hogy sárgának tűnt.

Az eredeti kárpit a háttámlán

Anno gyönyörű lehtett

 Az eredeti töltet

Elkezdtem leszedni az ülésről ez afrikszerű töltetet is, ami alól szintén előbukkant a régi kárpit:

És ismét ott ez eredeti!

 Itt látszik, hogy hogy foltozgatták össze a rugókat borító vásznat, amit már kilyukasztott a rozsda. Leszedtem ezt is, és eljutottam a rugózatig.

A rugókat lekötő zsinegeket - miután megmértem a lekötözött magasságukat - elvágtam, és a hevederekkel együtt az egészet kiszedtem, úgy, hogy a rugók a kötözés miatt lényegében "egy darabban" maradtak. Ez csak azért lényeges, mert utána még ezt szétszedni is legalább egy óra volt.

Egészen eddig lényegében csak letéptem a szögekről az anyagot, ezért bár néhány szög kijött, de a legtöbb még a keretben maradt. Ezeket egyrészt a karácsonyra kapott kecskelábú szögkihúzó-készletemmel, másrészt harapó- és csípő(!) fogóval szedtem ki. A csípőfogóról nem olvastam máshol hogy jó erre, de nekem nagyon jól működött, sokszor még a beszakadt szögeket is ki tudtam vele bányászni. A bontás kínjairól és rejtelmeiről, illetve hogy az ehhez szükséges szerszámokat honnan lehet beszerezni, én is itt tájékozódtam és nektek is ezt a forrást ajánlom: http://akicsihaz.hu/2013/01/tananyag-karpitozas.html
13 óra munkával elértem, hogy kiszedtem a több száz szöget  a keretből, és a guggoló pozíciónak köszönhetően, néhány lábujjam legalább egy hétig nem éreztem. De ez az én hülyeségem, nem szükséges velejárója a kárpitozásnak! :D
Ezek után jópár óra munkával, és az öcsém, plusz egy csiszológép segítségével lecsiszoltam a keretet, majd lekentem (ekkor már a pincében, egy anno műhelynek kialakított pincerekeszben) Embasol Combi elnevezésű szúölő és megelőző szerrel. Ezt én a Szép Mesterségek Boltjában, a Baross utca 41.-ben (www.szepmestersegek.hu) szereztem be, úgy mit a későbbiekben a sellakport és a hígításához szükséges alkonek-et, illetve a felhordáshoz szükséges ecsetet, és a lyukak betöméséhez használt viaszt is. A szer teljes száradásához 8 nap volt szükséges, ezért egy hétig nem is csináltam vele semmit. Aztán megijedtem.

A sötétebb részeken már lekentem a szerrel

Ugyanis elkezdtem kitakarítani a kb. 20 éve teljesen elhagyatott műhelyt, amiben egy régi, azóta már elhunyt bácsi vízszerelőként maszekolt. Leszedtem a 1990-es meztelennős naptárlapokat, és megpróbáltam valami rendet és helyet teremteni, hogy a későbbiekben kinevezhessem műhelyemnek, és itt tudjak dolgozni. Arra kellett rádöbbenjek, hogy a műhelyben mindent, ami fából volt, azt szétrágták a szúk. Volt olyan fanyelű szerszám, amit kezembe vettem, és szétporlott. Az asztalok nem estek szét, de teljesen tele voltak lyukakkal és járatokkal. A lényeg: nagyon megijedtem, hogy esetleg a frissen lekezelt keretbe vissza is költöztek a kártevők. De végül arra jutottam, hogy mivel a szer meg is előzi a fakártevők "fészekrakását", ezért a még teljesen meg sem száradt keretbe csak nem költöztek vissza. De azért felhoztam a lakásba a fotelt, egyrészt a félelem miatt, másrészt mert annyira nyirkos volt a levegő, hogy nedves volt a fa. Így került át a "műhely" az ebédlőasztalra.
 Miután pár napig "figyeltem" a szúhelyzetet, és megnyugodtam, hogy nincs semmi gond, a szögek által ütött lyukakat a nem látszó részeken régebbről maradt folyékony fával töltöttem ki. Később gondolkoztam el rajta, hogy ezt akár színazonos anyaggal is megtehettem volna, de akkor már késő volt. A másik hiba, amit elkövettem, hogy nem töröltem le rögtön a fölösleget vizes ronggyal, hanem hagytam, hogy rászáradjon, és ezt utána plusz idő volt visszacsiszolni.

Folyékony fás lyuktömítés

És ugyanez csiszolás után

A látszó részeg szúlyukait viszont más módszerrel tüntettem el. A fentebb említett boltban vettem viaszrudacskát, ami kézmelegre megolvadt annyira, hogy nagyon vékony kis hurkákat lehetett belőle formázni. Ezeket a hurkákat kellett belenyomni a lyukakba, egyenként. Én még egy tűvel beljebb is nyomtam őket, így mindegyik lyukba úgy három hurkácska került, amíg tökéletesen el nem tömítették a lyukat, majd a végén egy éles késsel lehúztam a fölösleget. Egyébként körömmel is elég jól bele lehet dolgozni a lyukakba a viaszt. Arra kell vigyázni, hogy a fát minél kevésbé viaszozzuk össze.

Soklyuk

Viaszhurka

Nincslyuk

Szerintem csak az találja meg a lyukakat, aki keresi

Miután minden lyukat eltüntettem, egy nagyon finom csiszolópapírral újra végigcsiszoltam kézzel az egész keretet, amíg "babapopsi finomságú" nem lett a fa tapintása.
Egy nappal korábban bekevertem a sellakport 3/4 liter alkonekkel. Egy befőttesüvegbe töltöttem, és az egy nap alatt teljesen "összeért" anyagot egy finom, póniszőr ecsettel vittem fel a fára, vékony rétegben. Ezt szeszlakkozásnak hívják, és hagyományos felületkezelési módszernek számít. A rétegek felvitele közt 6 óra száradási időt kell hagyni, majd ismét lakkozni. Én három réteget vittem fel. Gyakorlatilag semmi szaga nincs, csak felkenéskor egy enyhe alkoholszag. Igazából imádtam! Szerintem az ebédlőasztalom is ezzel fogom majd lekezelni (remélem, marad még annyi belőle :D ). Az ecsetet a be nem kevert alkoholban lakkozás után rögtön ki kell mosni, és akkor olyan marad sokáig, mint az új.

Sellakpor

Bekeverve

Így nagyjából harminc óra munka után eljutottam addig, hogy van egy fa keretem gyönyörűen felújítva, de kárpit nélkül. A hevederezést már megcsináltam, most a rugókat tisztítom, aztán jön a neheze!  A történet folytatódik, remélem, minél hamarabb :)

Mikor idáig eljutottam, nagyon-nagyon boldog voltam :)