2014. szeptember 9., kedd

Thonet No. 18

Az ebédlőmben (amit reményeim szerint hamarosan meg tudok mutatni) az asztal körül négy szék lesz. Mindegyik Thonet (vagy legalábbis korrekt másolat), de két különböző típus. Az egyik fajta felújítását már régebben bemutattam itt,  most a másik következik. Ez egy kicsit "izgalmasabb", de legalábbis több gondolkozást igényelt a megvalósítása, mivel míg a másik széknél csak csiszolni és pácolni kellett, itt új ülőfelületet kellett kialakítani.
Nem túl meglepő módon ezeket a székeket is a lomtalanításon találtam már több, mint egy éve, és tudtam, hogy kellenek. Kit zavart, hogy a a fonott ülésük be volt szakadva? Van, aki szerint szinte már betegesen rajongok a székekért.... nos, lehet, hogy van benne némi igazság :D




Látszott, hogy a székek fából vannak, és csak egy vékony réteg fehér festék fedi őket. Tehát szokásomhoz híven, (nem túl professzionálisan, de mentségemre: akkor még nem voltak célszerszámaim) késsel estem neki a széknek, és csiszolópapírral segítettem. A kés amúgy alapvetően tökéletesen működik a lábaknál, most se csinálnám máshogy, viszont ahol összeér két hengeres fa, ott elég nehéz dolga van az embernek (mint pl az ülésnél és a háttámlánál). A késnél professzionálisabb megoldásnak az elektromos hőlégfúvót tudnám ajánlani - akkor, ha a széket festék fedi, - vagy esetleg Kromoluxot (alias "kamu-kromofág"). Szerintem csiszológépet nem igazán lehet praktikusan alkalmazni egy ilyen bútordarabon. Ha valaki próbálta és sikerrel járt, akkor én vagyok a béna, és nem mondtam semmit!


Az ülés nádazását sniccerrel levártam.


Miután teljesen megtisztítottam a festéktől a fát, finom csiszolópapírral (250-es) tökéletesre csiszoltam (ezt is kézzel lehet szerintem egy ilyen széknél legjobban megoldani). Már korábban vettem a célra egy négyzetméter 9 mm-es rétegelt lemezt, ami kb 3500 Ft-ba került. Ebből ezen kívül a két széken kívül a fehér-bordó "olvasófotelek" ülését csináltam még meg. Körzővel előrerajzoltam az ülés méretének megfelelő kört, majd dekopírfűrésszel kivágtam.


Az ülést rátettem a székre, és ahol esetleg túllógás volt, ott ráspollyal le"csiszoltam" a felesleget. A csiszolópapír nem túl időtakarékos megoldás ebben az esetben.


Az ülést és a keretet faragasztóval ragasztottam össze, a közöttük látható rést pedig színazonos folyékony fával töltöttem ki.

Miután a fölös folyékony fát is visszacsiszoltam, praktikus szempontok miatt alulról felfelé elkezdtem pácolni a széket a már korábban is használt fekete Ikea Behandla páccal. Három réteget kapott belőle, a megfelelő száradási időket kivárva. Ha új érezzük, hogy nem elég sima a fa, egy 250-es csiszolópapírral érdemes még végigsimítani a fán a rétegek felvitele között.

Mikor az elsővel kész lettem, akkor készítettem ezt a fotót, ami szerintem a legjobban mutatja az átalakulást. Azóta a másikkal is elkészültem, de normális fotó majd az egész ebédlővel együtt lesz róluk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szólj hozzá!