2013. november 18., hétfő

Beszéljünk a lakásról!

A legelső bejegyzésemben leírtam, hogy a blog írásának "oka", hogy új lakásba fogok költözni, és ezt a folyamatot szeretném főként dokumentálni. De eddig a lakásról még semmiféle említés nem esett. Ezt a hiányosságot szeretném pótolni.
Tehát. A lakást kicsit több mint fél év kutatás után sikerült megtalálnom, miután az interneten több ezer, élőben pedig több mint 50 lakást néztem meg. Az anyagiak és a környék is elég behatárolt volt, így egy idő után már kívülről fújtam a hirdetéseket. Végül sikerült megtalálni ezt a kis lakást a Kálvin tér közelében (ami elhelyezkedésileg nekem tökéletes). A ház, amelyben található, egy tipikus pesti bérház, és jobb és rosszabb állapotban lévőt is láttam már nála. A lakás a ház második emeletén helyezkedik el (a háromból), lift sajnos nincs de talán ennyi lépcső megmászását még túlélem :D
A lakás 46 nm-es, ablakai a körfolyosóra néznek, és bár nem déli tájolású, de viszonylag világos, főleg a második emeleti elhelyezkedésnek köszönhetően.
Talán ennyit elöljáróban, és most nézzük, hogy miből indulunk:
Az eredeti alaprajz



A nagyobb szoba az ajtóból nézve

és a sarokból nézve

a "konyha"

És a kisebb szoba, aminek galériája is van
Annyit fűznék hozzá, hogy a vásárlásnál elsődleges szempont az elhelyezkedés, második az ehhez viszonyított ár, harmadik pedig az elég jó alakíthatóság volt, illetve az, hogy két különnyíló szobát szerettünk volna, amit ebből meg is lehet csinálni.
És itt most abba is hagyom ezt a bejegyzést, és holnap folytatom a tervekkel és a fejleményekkel :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szólj hozzá!