Az utóbbi időben több helyen is láttam a malachitot, illetve annak mintázatát dekoratív elemként feltűnni különböző lakásokban, tapétaként, burkolatként, dísztárgyként. Nagyon megfogott gyönyörű, a zöld árnyalataiban játszó színe, illetve csodás rajzolata. Épp ezért hoztam egy kis válogatást, hogy bemutassam, hogy nem csak ékszerként, de a lakberendezésben is nagyon szépen fel lehet használni ha nem is magát az ásványt, de annak mintázatát, színvilágát mindenképp.
Kezdjük kicsiben: ékszertartó dobozkák, melyek annyira szépek, hogy önmaguk is szinte ékszerek. A minta egy kis kézügyességgel házilag is másolható, és csinos kis dekorációt hozhatunk össze vele, pont, mint a második képen:
Apró szépség, ha a terítékbe illesztjük be. A képen látható tányér tudomásom szerint Fornasetti, de hasonlót valószínűleg házilag is lehetne készíteni, ha megpróbáltam, beszámolok róla:
Jól feldobhatja a nappalit egy párna is:
Vagy egy kis 'side table', akár házilag kivitelezve, mint a második esetben:
|
Dekupázsolt 'malachit' asztalka az One Kings Lane átalakításában |
Beszerezhetünk egy ilyen bátor széket, vagy nyomtathatunk egy kisebb-nagyobb mintát, és bekeretezhetjük, mint a képen látható lakásban:
|
Rézkeretes mintázat a Domaine Home-ról |
Használhatjuk függönyként is:
|
Csodás rolók az Elle Decor-ból |
|
Rézzel párosítva különösen elegáns |
Akik pedig igazán nagyra vágynak, használhatják burkolatként fürdőszobába, készíthetnek fotótapétát, meg is vehetik a Cole&Son Fornasetti Malachite tapétáját (a Wallpaperdirectnél 95 € egy tekercs), vagy maguk is megfesthetik a mintát némi türelemmel.
|
Cole&Son a fürdőben! |
|
Bármilyen hihetetlen, nem malachit, hanem porcelán! |
|
Műmalachit-festési útmutató |
|
Cole&Son fekete-fehérben |
|
Cole&Son : The Fornasetti Collection, Malachite |
Remélem kedvet kaptatok egy kis malachittal dekoráláshoz! A képekre kattintva megtalálhatjátok eredeti forrásukat, némelyikhez elkészítési segédlet is van!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Szólj hozzá!