2015. július 10., péntek

Gyorsan, olcsón, csinosat - I. rész

Nemrég kitettem Facebookra egy fotót a legutóbbi munkámból. A feladat az volt, hogy kevés pénzből minél jobban felturbózzuk ezt a huszonegynéhány négyzetméteres lakást, melyet Airbnb-n adnak ki, de jó elhelyezkedése ellenére sem volt elég népszerű. Ebben a posztban az előtte-állapotot és a koncepciót osztom meg, a következő bejegyzésben fog következni az eredmény.
Az alap elég semleges volt néhány megmagyarázhatatlan furcsasággal, és talán ez volt a legnagyobb hibája is. Aminek első ránézésre tudtam hogy mennie kell, az a narancssárga "lábazati" festés volt. A rikító kék beépített szekrények is úgy volt, hogy le lesznek festve, de végül semmi nem történt velük :( Egyébként világosszürkék lettek volna, és végül fóliázni akartam őket ( annak ugyanis nincs minimum két napos száradási ideje, hanem rögtön kész). Szívem szerint a zebránó parketta és a teljes fűrészporos tapéta is ment volna a kukába, de erre már tényleg nem volt keret.
Innen indultunk:











Röviden szólva tehát abból kellett főzni, amink volt. Ezt a receptet találtam ki (ennek végül egy része nem valósult meg, de ti hozzáképzelhetitek majd a végeredményhez):

1. Tapéta a kanapé mögötti falra a mennyezetig
Mivel az egész lakásnak ez a leghangsúlyosabb fala, amelyet mindenhonnan lehet látni, úgy gondoltam, ide kéne valami izgalmasabb dolgot tenni, ami feldobja az amúgy elég semleges környezetet. Viszont mivel a lakás kicsi, nem akartam erős színeket használni, hanem azt akartam elérni hogy maga a fal mintás volna vonja magára a figyelmet. Végül egy ötödik tapétára esett a választás, amit a következő rész fotóin nézhettek majd meg.

2. Beépített szekrények
Először festeni akartam, őket, aztán öntapadós fóliával átfóliázni, illetve kicserélni a fogókat. Ez kb. 25-30 000 Ft lett volna, de végül sajnos nem valósult meg, pedig szerintem fontos lett volna, mivel elég nagy felületűek ezek a "merész" színű szekrények. Így sajnos még mindig eléggé kilógnak a lakásból.

3. Korlát hack
Annyira siralmasan festett a korlát, hogy szinte megsajnáltam. Egyik oldalon teljesen értelmetlenül, nem tudom milyen megfontolásból 10 cm széles fenyő deszkát fúrtak a fém korlát-keretre,  másik oldalon meg egy fehér KERÍTÉS volt, ne kérdezzétek, miért. Ettől tudtam, hogy meg kell szabadulnom, és találtam is rá príma ötletet, már csak a megvalósítást kellett kitalálnom, amit sikerült is. Az ötlet ez volt:

4. Lámpák
A lenti részen ronda kék üvegű falilámpák voltak, fent viszont elég semleges kis spotok. Így azt találtam ki, hogy a fenti lámpákat lehozzuk a kékek helyére, fentre pedig az ágy mellé új, Tilka textilkábeles kis falikarokat teszünk.

5. Éjjeliszekrények
Éjjeliszekrényként nem volt semmi, így rönk-éjjeliszekrényt akartam, de sajnos végül ez sem valósult meg.
6. Ikea lack dohányzóasztal hack
Találtam egy zseniális lack hack-et, de sajnos ezt sem készíthettem el, pedig nagyon jó lett volna:

Zseniális ez a kis hack, bár szerintem ha ez embernek még nincs egy meglévő lack asztalja, emiatt nem érdemes venni, asztallap szerintem máshonnan olcsóbban beszerezhető. Itt nézhetitek meg a részleteket, ha valaki kedvet kapott volna: http://www.triplemaxtons.com/2013/08/ikea-hack-diy-mid-century-modern-coffee.html

7. Pálcás szék
Az a helyzet, hogy lomiztam egy gyönyörű skandináv pálcás széket, ami a megszólalásig hasonlít Hans Wegner Peacock chair-jére, és ezt beterveztem ide. Nagyon jól nézett volna ki a lépcső alatt, magára vonta volna a tekintetet, de sajna ebből se lett semmi. Így hát az a szék még mindig a pincémben pihen, és majd később ha felújítottam, el fogom adni, mert gyönyörű, egy igazi kincs.


8. Függöny
Szegény függöny, mivel öt méteres a belmagasság, egy méterrel a föld fölött lebegett. Úgy gondoltam nem kell újat venni, csak a régi megtoldani egy más színű anyaggal.

9. Képek, növények, párnák
A felső és az alsó részre is fontosnak találtam, hogy sok színes párnát és képeket tegyünk, hogy egy kis színt és életet vigyünk a lakásba. Növény végül nem lett, de párnából és képekből is jól bevásároltunk mindkét szinten.

És végül egy kis hangulatkollázs és két falnézeti skicc az elképzelt hangulatról. Legközelebb meglátjátok, hogy sikerült megvalósítani.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szólj hozzá!